2024-12-17 10:56:00
A világ kedvenc nyomozója előbújt a ködből. Sziporkázó forgatókönyvek, a két főszereplő felejthetetlen játéka, modern vizualitás és 21. századi környezet - a Sherlock-Watson páros kalandjai az új generáció számára.
2024-12-17 12:31:00
Egy özvegy és lánya vigaszra lelnek, amikor az Afganisztában elhunyt családfő kutyája, Dakota visszakerül hozzájuk a farmra, amit erőn felül próbálnak fenntartani. Segítségükre lesz akkor is, amikor egy korrupt seriff a birtokukra pályázik.
2024-12-17 14:06:00
Egy fiatal, kissé elbizakodott férfi minden valószínűség ellenére belezúg egy lányba, és mindent elkövet, hogy megszerezze, még az után is, hogy rájön, a lánynak van valakije, és kiderítse, mit tartogat számukra a sors.
2024-12-17 15:40:00
A harmincas Annie-nek semmi sem jött össze az életben. Se pénze, se párja, a munkáját utálja. Amikor megtudja, hogy a legjobb barátnője, Lillian férjhez megy, természetesenek veszi, hogy csakis ő lehet az esküvői tanúja. Bár nagy igyekezettel igyekszik megfelelni a feladatnak, mindig becsúszik valami gikszer, miközben a riválisa, Helen maga a tökély e téren. Annie-t azonban kemény fából faragták, nem adja fel, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmutassa, mire képes...
2024-12-17 17:41:00
Egy repüléstechnikai mérnök űrhajós akart lenni, de elbukott a felvételin. Mivel képtelen feladni, évek óta építgeti saját rakétáját, hogy amatőrként ő lehessen az első űrrepülő. Ám ahhoz, hogy elérje álmát, meg kell tanulnia megosztani azt….
2024-12-17 19:30:00
Egy alkotói válságban szenvedő zeneszerző ihletet nyer egy furcsa nővel való véletlen találkozásból. Tinik bizonyítani akarják a szüleiknek, hogy a fiatalkori szerelem tarthat örökké. Egy sikeres terapeutához váratlan módon érkezik meg a szerelem.
2024-12-17 21:11:00
A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő...
2024-12-17 23:07:00
Gyémántcsempészek, ökölvívók, egy ír cigány és egy kutya keverednek össze a londoni alvilágban.
2024-12-18 00:48:00
Szédületes tempójú thriller két kétségbeesett fivérről, akik eltérítenek egy mentőautót, benne egy sebesült rendőrrel, miután bankrablási kísérletük csúnyán befuccsolt, és kockázatos menekülésbe kezdenek LA utcáin.
2024-12-18 03:00:00
Dokumentumfilm a fékezhetetlen latina MMA-harcosról, Tatiana Suarezről, akit 4 évig földre kényszerített nyaksérülése, pajzsmirigyrákja és depressziója, ám csodával határos felgyógyulása után legyőzhetetlen főnixként tért vissza újra a ringbe.
2024-12-18 04:21:00
Egy alkotói válságban szenvedő zeneszerző ihletet nyer egy furcsa nővel való véletlen találkozásból. Tinik bizonyítani akarják a szüleiknek, hogy a fiatalkori szerelem tarthat örökké. Egy sikeres terapeutához váratlan módon érkezik meg a szerelem.
2024-12-18 06:02:00
A harmincas Annie-nek semmi sem jött össze az életben. Se pénze, se párja, a munkáját utálja. Amikor megtudja, hogy a legjobb barátnője, Lillian férjhez megy, természetesenek veszi, hogy csakis ő lehet az esküvői tanúja. Bár nagy igyekezettel igyekszik megfelelni a feladatnak, mindig becsúszik valami gikszer, miközben a riválisa, Helen maga a tökély e téren. Annie-t azonban kemény fából faragták, nem adja fel, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmutassa, mire képes...
2024-12-18 08:05:00
Egy repüléstechnikai mérnök űrhajós akart lenni, de elbukott a felvételin. Mivel képtelen feladni, évek óta építgeti saját rakétáját, hogy amatőrként ő lehessen az első űrrepülő. Ám ahhoz, hogy elérje álmát, meg kell tanulnia megosztani azt….
2024-12-18 09:56:00
Egy férfi egyik napról a másikra eltűnik, majd újra megjelenik, és rájön, hogy ő egy kislány apja. Ezúttal belead apait-anyait.
2024-12-18 11:36:00
A világ kedvenc nyomozója előbújt a ködből. Sziporkázó forgatókönyvek, a két főszereplő felejthetetlen játéka, modern vizualitás és 21. századi környezet - a Sherlock-Watson páros kalandjai az új generáció számára.
2024-12-18 13:10:00
Az egész világot megrázta a hír, amikor egy thai fiú focicsapat a heves esőzések miatt elárasztott barlangban rekedt, és az egész világ figyelemmel kísérte a világ legképzettebb búvárai által végül sikeresen végrehajtott bravúros mentőakciót.
2024-12-18 15:35:00
Virginie az új középiskolai matektanár. Amikor minden kollégája sztrájkba kezd, felajánlja, hogy marad és vigyáz a gyerekekre. Módszere merész, de egyszerű: mindent megenged a diákoknak, ami váratlan eredményt hoz.
2024-12-18 17:21:00
Vígjáték egy átlagos házaspárról, akik elérték azt a legendás kort az életben, amikor az emberek elkezdik átgondolni néhány meghozott és korábban jónak tűnő döntésüket. Vajon van még, amit meg lehet változtatni?
2024-12-18 19:31:00
Ez a hat epizódból álló sorozat egy társadalmi szatíra egy csapat szállóvendéggel a fókuszban, akik egyhetes vakációjukat töltik egy exkluzív hawaii üdülőhelyen, hogy kikapcsolódjanak és megfiatalodjanak a paradicsomban. A főszereplők: Murray Bartlett, Connie Britton, Jennifer Coolidge, Alexandra Daddario, Fred Hechinger, Jake Lacy, Brittany O'Grady, Natasha Rothwell, Sydney Sweeney és Steve Zahn, a sorozatot pedig a Megvilágosultam című HBO-sorozat alkotója és...
2024-12-18 20:31:00

2024-12-18 21:31:00

2024-12-18 22:47:00
Az elmegyógyintézetben töltött idő után az egykori tanár, Pat Solitano visszaköltözik szüleihez, és megpróbál kibékülni volt feleségével.
2024-12-19 00:46:00
Egy 11 éves, pirokinetikus képességekkel bíró lánynak meg kell védenie magát és családját egy titokban működő kormányhivataltól, amely fegyverként akarja használni különleges erejét. Stephen King regénye alapján.
2024-12-19 02:21:00
A díjnyertes Muta'Ali dokumentumfilmje bemutatja a a MoviePass, az USA egyik leggyorsabban növekvő, innovatív, előfizetéses mozijegy-szolgáltatását a lenyűgöző kezdetektől a csúnya bukásáig, amely mindössze nyolc év leforgása alatt zajlott le.
2024-12-19 03:53:00
Évezredekkel azután, hogy a civilizációt elpusztította egy kataklizmikus esemény, az emberiség alkalmazkodott a körülményekhez, és új életmódot fejlesztett ki. Hatalmas mozgó városok róják a föld felszínét, és könyörtelenül vadásznak a kisebb városokra. Tom Natsworthy, aki a mozgó London város egyik alsó soráról származik, találkozik a veszélyes szökevénnyel, Hester Shaw-val, és kisvártatva a saját életéért kell küzdenie… A két ellenlábas, akiknek sosem kellett volna...
2024-12-19 06:00:00
Virginie az új középiskolai matektanár. Amikor minden kollégája sztrájkba kezd, felajánlja, hogy marad és vigyáz a gyerekekre. Módszere merész, de egyszerű: mindent megenged a diákoknak, ami váratlan eredményt hoz.
2024-12-19 06:02:00

2024-12-19 07:50:00
A minden héten jelentkező magazinműsor a mozi álomvilágába, Hollywood kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Minden adásban három olyan nagyszabású, kasszasikernek ígérkező produkciót mutat be, amelyek hamarosan a mozikba kerülnek, és szerte a világon hódítanak. A magazinműsorban exkluzív felvételek láthatók a forgatásról, és mindent megtudhatunk a produkciókról, arról, hogy hogyan és ki készítette a filmet. A riportokat, bejárásokat a sztárokkal és a filmkészítőkkel készült...
2024-12-19 08:20:00
Vígjáték egy átlagos házaspárról, akik elérték azt a legendás kort az életben, amikor az emberek elkezdik átgondolni néhány meghozott és korábban jónak tűnő döntésüket. Vajon van még, amit meg lehet változtatni?
2024-12-19 10:35:00
Három New York-i, akik bénult végtagokkal születtek, megalakították a világ első kvadriplégiás e-sport csapatát. A játék egyben neurológiai rehabilitációs folyamatuk része, miközben megmutatják a világnak, hogy mire képesek végtagok nélkül.
2024-12-19 12:00:00
A spanyol Costa Braván egy fiatal latin nő házvezetőnőként dolgozik egy gazdag házaspár villájában. A koktélkészítés és a mosogatás között megtalálja a módját, hogy hogyan segítsen a saját családjának, miközben jól is érzi magát.
2024-12-19 13:35:00
Időtlen történet a felnőtté válásról, amelyben a 11 éves Margaret próbálja megérteni az életet és a tinédzserkort édesanyja és nagyanyja szerető támogatásával.
2024-12-19 15:20:00
Garfield, a lasagne-imádó macska, aki utálja a hétfőt, de imád odabent lustálkodni, belecsöppen egy vad szabadtéri kalandba. Miután váratlanul találkozik rég nem látott apjával, az utcai macskával, Vic-kel, nagy téttel bíró rablásba keverednek.
2024-12-19 15:22:00

2024-12-19 17:00:00
Megrázó történet a londoni orosz maffiáról, melynek főhőse Anna, az ártatlan bába, aki akaratlanul is az illegális szexuális kereskedelem veszélyes hálójába kerül, miután egy gyermek születése során elhunyt fiatal anya kilétét firtatja.
2024-12-19 17:01:00

2024-12-19 17:50:00
Igaz történeten alapuló fergeteges vígjáték a konzervatív vénkisasszonyról, aki trágár leveleket kap. Először nagyszájú szomszédját, a bevándorló Rose-t vádolják, ám a város asszonyai úgy sejtik, máshol van a kutya elásva és nyomozni kezdenek.
2024-12-19 17:51:00

2024-12-19 19:30:00
Lupe egy mexikói-navajo szerelő lány, aki meg akarja menteni haldokló anyját, ezért összeáll egy zsivány cowgirllel, akivel átkelnek a sivatagon, bűnözőkkel kerülnek összetűzésbe és egy korrupt földtulajdonossal is meg kell birkózniuk.
2024-12-19 21:15:00
Egy csapat tinit, akik küzdenek nemi identitásukkal, szüleik átnevelő táborba küldenek. Az egy hét alatt egyre nyugtalanítóbb pszichológiai technikákat kell elviselniük, miközben egy titokzatos gyilkos kezdi szedni áldozatait a helyszínen.
2024-12-19 21:16:00

2024-12-19 23:00:00
Három, különböző hátterű és habitusú amerikai nő radikális lépéseket tesznek valódi vágyaik feltárásáért és eléréséért, és közben küszködnek a rájuk nehezedő elvárásokkal. Egy írónő, aki saját veszteségét gyászolja, feljegyzi történetüket.
2024-12-19 23:55:00

2024-12-19 23:56:00

2024-12-20 00:50:00
Húsz esztendő elteltével folytatódik a négy edinborough-i drogos srác története. Húsz éve Mark lelépett a barátaitól lopott pénzzel, ami a kiutat jelentette számára a drogból és kilátástalanságból. Húsz év elteltével Mark hazatér, hogy rendezze az adósságát. Spud azóta sem tudott szabadulni a heroin fogságából. A Beteg Srácnak lepukkant kocsmája és nagy tervei vannak, amihez jól jönne a régi barát pénze. A börtönben lévő közveszélyes Begbie pedig legszívesebben kinyírná...
2024-12-20 02:46:00
Egy kis csónak hat fővel eléri egy elhagyatott táj partjait 45.000 évvel ezelőtt. Az éhező, elcsigázott csapat új otthonát keresi: a távoli hegyek barlangjai felé indulnak. De amikor leszáll az éj, rájönnek, hogy nincsenek egyedül.
2024-12-20 04:16:00
Lupe egy mexikói-navajo szerelő lány, aki meg akarja menteni haldokló anyját, ezért összeáll egy zsivány cowgirllel, akivel átkelnek a sivatagon, bűnözőkkel kerülnek összetűzésbe és egy korrupt földtulajdonossal is meg kell birkózniuk.
2024-12-20 06:00:00
Időtlen történet a felnőtté válásról, amelyben a 11 éves Margaret próbálja megérteni az életet és a tinédzserkort édesanyja és nagyanyja szerető támogatásával.
2024-12-20 07:46:00
Garfield, a lasagne-imádó macska, aki utálja a hétfőt, de imád odabent lustálkodni, belecsöppen egy vad szabadtéri kalandba. Miután váratlanul találkozik rég nem látott apjával, az utcai macskával, Vic-kel, nagy téttel bíró rablásba keverednek.
2024-12-20 09:25:00
Igaz történeten alapuló fergeteges vígjáték a konzervatív vénkisasszonyról, aki trágár leveleket kap. Először nagyszájú szomszédját, a bevándorló Rose-t vádolják, ám a város asszonyai úgy sejtik, máshol van a kutya elásva és nyomozni kezdenek.
2024-12-20 11:06:00
Az álmodozó, örök optimista Maurice Flitcroft 1976-ban bejutott a British Open Golf Championship selejtezőjébe, hogy professzionális golftudás híján minden idők legrosszabb eredményével váljon híressé és egyben ünnepelt sztárrá.
2024-12-20 12:51:00
Két kisvárosi jóbarát, Trish és Diana minden évben megnyerik a karácsonyi dekorációs versenyt, ám idén pár nappal karácsony előtt összevesznek és felbolydul az egész város. Közben a gyermekeik egymásba szeretnek és ki akarják őket békíteni.
2024-12-20 14:16:00
A középiskolás Ben és léhűtő barátja, Tanner meg akarja leckéztetni a szigorú fizikatanárukat, aki megbuktatja őket egy vizsgán. Azt találják ki, hogy hamisan megvádolják gyilkossággal a közösségi médiában.
2024-12-20 15:50:00
A szélhámos Albert és Bruno kényszeres pénzköltők, ám csúnyán eladósodtak. Találkoznak egy csoport fiatal ökoaktivistával, és csatlakoznak a mozgalmukhoz, bár leginkább az ingyen sör és kaja vonzó számukra, nem a nemes ügy.
2024-12-20 17:50:00
Egy tapasztalt rendőrfelügyelő és egy túlbuzgó újonc nyakig belecsöppen az 1950-es évek londoni színházi alvilágába, miközben egy sikerdarabot érintő gyilkosság ügyében nyomoznak.
2024-12-20 19:30:00
Aligha van olyan gyerek, akit ne foglalkoztatna a kérdés, hogyan képes a Télapó minden ajándékot eljuttatni a gyerekekhez egy éjszaka alatt? Most fény derül a titokra! A katonás szervezettségre, amellyel milliónyi manó végzi munkáját, a szuperszónikus szánra, és a tökéletes parancsnoki bázisra az Északi-sarkon. Ám a legmodernebb technika mellett is becsúszhat hiba. Így fordulhat elő, hogy egy kislány csizmája üresen marad. A Télapó legkisebb fiacskája, Karácsony Artúr a...
2024-12-20 21:07:00
Titokban dolgoznak és feketébe öltöznek, és ők jelentik a legjobb és egyben az utolsó védelmi vonalunkat, mielőtt az idegenekkel való találkozásoknak csúnya vége lenne.
2024-12-20 22:43:00
Eddig még nem látott házi videókból és archív személyes anyagokból tárul fel Christopher Reeve színész és aktivista tragikus és felemelő története.
2024-12-21 00:30:00
Nincs leírás.
2024-12-21 01:15:00
Két középiskolás lány, PJ és Josie önvédelmi klubot alapítanak, amellyel a titkos céljuk az, hogy elveszítsék a szüzességüket a pompomlányokkal még az érettségi előtt. A klub egyre népszerűbbé válik és fennáll a veszélye, hogy bizarr tervük kiderül.
2024-12-21 02:45:00
Egy fiatal nő Detroitban bérel egy lakást a másnapi interjújához, ám a ház már foglalt. Mégis ott tölti az estét a korábban érkezett furcsa férfi társaságában, ám kiderül, hogy a ház alatti labirintusban ijesztőbb dolgok várnak rá, mint az idegen.
2024-12-21 04:25:00
Titokban dolgoznak és feketébe öltöznek, és ők jelentik a legjobb és egyben az utolsó védelmi vonalunkat, mielőtt az idegenekkel való találkozásoknak csúnya vége lenne.
2024-12-21 06:01:00
A szélhámos Albert és Bruno kényszeres pénzköltők, ám csúnyán eladósodtak. Találkoznak egy csoport fiatal ökoaktivistával, és csatlakoznak a mozgalmukhoz, bár leginkább az ingyen sör és kaja vonzó számukra, nem a nemes ügy.
2024-12-21 08:01:00
Egy tapasztalt rendőrfelügyelő és egy túlbuzgó újonc nyakig belecsöppen az 1950-es évek londoni színházi alvilágába, miközben egy sikerdarabot érintő gyilkosság ügyében nyomoznak.
2024-12-21 09:40:00
Aligha van olyan gyerek, akit ne foglalkoztatna a kérdés, hogyan képes a Télapó minden ajándékot eljuttatni a gyerekekhez egy éjszaka alatt? Most fény derül a titokra! A katonás szervezettségre, amellyel milliónyi manó végzi munkáját, a szuperszónikus szánra, és a tökéletes parancsnoki bázisra az Északi-sarkon. Ám a legmodernebb technika mellett is becsúszhat hiba. Így fordulhat elő, hogy egy kislány csizmája üresen marad. A Télapó legkisebb fiacskája, Karácsony Artúr a...
2024-12-21 11:20:00
Egy éjszaka leforgása alatt két taxisofőr többféle utast is szállít, akik így vagy úgy, de hatást gyakorolnak az életükre.
2024-12-21 12:56:00
Csodaszép utazás, amely a barátság és az önfelfedezés páratlan történetét tárja elénk az olasz Alpok lélegzetelállító tájain.
2024-12-21 15:21:00
A sikeres üzletember, Brian Conway ajándékot kap a Télapótól, miután karácsony estéjén autóbalesetet szenvedett: 12 alkalmat, hogy újraélje ugyanazt a napot, karácsony napját és helyreállítsa megromlott kapcsolatát szeretteivel.
2024-12-21 16:50:00
Paul Atreides mitikus utazásán egyesül Chanival és a fremenekkel, miközben bosszút sző a családját elpusztítók ellen. Választania kell szerelme és a világ sorsa között, miközben próbálja megakadályozni a szörnyű jövőt, amelyet csak ő láthat előre.
2024-12-21 19:32:00
A negyvenes Cal biztosnak hitt élete egyik pillanatról a másikra összeomlik, miután a felesége bejelenti, hogy van valakije, és válni akar. Hirtelenjében nagyon egyedül találja magát, elfelejtette, hogy kell randizni, udvarolni. Így marad a környékbeli bár. Egy nap itt találkozik a nagydumás Jacobbal, aki átérezve a helyzet súlyosságát, elhatározza, hogy férfit farag belőle: bevezeti a csajozás, az ivászat és a divatos öltözködés rejtelmeibe. Calnak túl sok mindent kellene...
2024-12-21 21:27:00
Az egész világot megrázta a hír, amikor egy thai fiú focicsapat a heves esőzések miatt elárasztott barlangban rekedt, és az egész világ figyelemmel kísérte a világ legképzettebb búvárai által végül sikeresen végrehajtott bravúros mentőakciót.
2024-12-21 23:52:00
A Dűne sokak által várt előzménysorozata a két Harkonnen nővért helyezi a középpontba, ahogy az emberiség jövőjét fenyegető erőkkel harcolnak és megalapítják nővéri szövetségüket, a Bene Gesseritet tízezer évvel Paul Atreides megjelenése előtt.
2024-12-22 00:50:00
Megrázó történet a londoni orosz maffiáról, melynek főhőse Anna, az ártatlan bába, aki akaratlanul is az illegális szexuális kereskedelem veszélyes hálójába kerül, miután egy gyermek születése során elhunyt fiatal anya kilétét firtatja.
2024-12-22 01:45:00
Kath és pasija egy eldugott erdei faházba foglalnak szállást a semmi közepén, ám egy másik párt találnak ott. Mivel nincs hova menniük, ők is maradnak, ám Kath barátja nyomtalanul eltűnik a fiatal nővel. Kath rákattan, hogy kiderítse, mi az igazság.
2024-12-22 03:21:00
A negyvenes Cal biztosnak hitt élete egyik pillanatról a másikra összeomlik, miután a felesége bejelenti, hogy van valakije, és válni akar. Hirtelenjében nagyon egyedül találja magát, elfelejtette, hogy kell randizni, udvarolni. Így marad a környékbeli bár. Egy nap itt találkozik a nagydumás Jacobbal, aki átérezve a helyzet súlyosságát, elhatározza, hogy férfit farag belőle: bevezeti a csajozás, az ivászat és a divatos öltözködés rejtelmeibe. Calnak túl sok mindent kellene...
2024-12-22 06:01:00
Elizabeth nem rajong az ötletért, hogy együtt dolgozzon az éttermi tanácsadó Bennel, hogy együtt felvirágoztassák néhai volt férje éttermét. De hamarosan rájön, hogy a változás nem mindig rossz, és az emberre újra rátalálhat a szerelem.
2024-12-22 07:30:00
Négy lelkes háziasszony a '60-as évek hiperkonzervatív Dublinjában összefog szent céljuk érdekében, kapnak egy kis segítséget a helyi lelkipásztoruktól, és elindulnak jól megérdemelt zarándokútjukra Franciaország szent városába, Lourdes-ba.
2024-12-22 09:02:00
1926-ban New Yorkba érkezik az ifjú Salmander professzor, a bűvös fenevadak szakértője. Egy új bestiát készül beszerezni a ritka és veszélyeztetett mágikus lényekből álló gyűjteményébe, ám hamarosan fordul a kocka, és a varázslatos bőröndjéből kiszökött saját teremtményeit kell megtalálnia. Ebben egy jószándékú mugli (Amerikában magnix), a lefokozott varázslólány és annak kacér, gondolatolvasó húga lesz a segítségére. Egyikük sem sejti, hogy milyen veszedelmes dolgokkal...
2024-12-22 11:11:00
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az...
2024-12-22 13:21:00
A J.K. Rowling által megalkotott Harry Potter-univerzum legújabb kalandjában Albus Dumbledore (Jude Law) professzor tudja, hogy a hatalmas sötét varázsló, Gellert Grindelwald (Mads Mikkelsen) akarja átvenni az irányítást a varázslóvilág felett. Mivel nem tudja egyedül megállítani, megbízza Göthe Scamander (Eddie Redmayne) magizoológust, hogy álljon a varázslókból, boszorkányokból és egy bátor mugli pékből verbuválódott rettenthetetlen csapat élére. A feladatuk, hogy egy...
2024-12-22 15:41:00
Marie Antoinette osztrák hercegnő, még szinte gyermek, amikor Franciaország és Ausztria uralkodóházai politikai érdekeinek megfelelően a fiatal francia király, XVI. Lajos felesége lesz.
2024-12-22 17:41:00
Az első rész állati sztárjai visszatérnek egy új zenei kalanddal, amelyben a csapatnak egy visszahúzódó rocksztárt kell rávenniük arra, hogy csatlakozzon hozzájuk egy új show megnyitójára, amelynek során mind megtapasztalják a zene gyógyító erejét.
2024-12-22 19:31:00
Négy évvel azután, hogy a Nublar-sziget elpusztult, a dinoszauruszok világszerte az emberek között élnek – és vadásznak. Ám a törékeny egyensúly megbomlik, így felmerül, hogy a veszélyes ragadozók átveszik-e az uralmat az ember felett?
2024-12-22 21:56:00
Karriert szeretne csinálni a könnyűzene világában JB és KG. A két jó barát arról álmodozik, hogy a zenekarjukkal, a világ legőrültebb rockbandájával új fejezetet nyitnak a rocktörténelemben. Ahhoz azonban, hogy sikerrel járjanak, először is meg kell találniuk a "végzet pengetőjét", a varázserejű gitárpengetőt, amely kutyaütő zenészből is képes megasztárt csinálni. A két fickó semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze a becses ereklyét, képesek tűzön-vízen átgázolni,...
2024-12-22 23:31:00
Maximus, a hatalmas római generális (Russell Crowe) a nép kedvence, és az idős uralkodó, Marcus Aurelius (Richard Harris) bizalmát is élvezi. Az összeesküvés áldozataként haldokló Marcus Aurelius őt teszi meg örökösévé hataloméhes fia, Commodus (Joaquin Phoenix) ellenében. Commodus átveszi mégis a hatalmat, és halálra ítéli Maximust: ő megmenekül, a Hispániában élő családjára mért csapást azonban nem tudja megakadályozni. Összetörten a rabszolgakereskedők kezére jut, akik...
2024-12-23 02:07:00
Amikor egy baráti társaság meggondolatlanul megsérti a tarot-olvasás szent szabályát - soha ne használd másnak a pakliját -, egy különösen gonosz erőt szabadítanak a világra. Egymás után versenyt futnak a halállal, hogy elkerüljék a megjósolt jövőt.
2024-12-23 03:37:00
Négy évvel azután, hogy a Nublar-sziget elpusztult, a dinoszauruszok világszerte az emberek között élnek – és vadásznak. Ám a törékeny egyensúly megbomlik, így felmerül, hogy a veszélyes ragadozók átveszik-e az uralmat az ember felett?
2024-12-23 06:02:00
Los Angelesben élőben felvett koncertélmény, amelyen a pop királynője ikonikus dalokat ad elő több mint 50.000 rajongójának.
2024-12-23 07:56:00
A 11 éves Ava egy svájci hotelben tölti a téli vakációt túlságosan aggódó szüleivel. Azt kívánja, bárcsak eltűnnének, ami másnap reggelre meg is történik, és kezdődik a buli: a gyerekek bármit megtehetnek, amit csak akarnak.
2024-12-23 09:21:00
A tízéves Harry (Daniel Radcliffe) nevelőszülőknél nőtt fel szülei korai halála után. Vernon (Richard Griffiths) és Petunia (Fiona Shaw) nem bánnak jól a kisfiúval, aki amolyan magányos Hamupipőke a családban. Egy napon titokzatos levelet kap egy barátságos óriástól. A meghívó a Hogwarts varázsló iskolába szól: értesítik, hogy Harry a kiválasztottak közé került és várják a varázslóképzőben. Az óriás felfedi előtte szülei halálának okát és Harry varázserejének célját. A...
2024-12-23 11:52:00
Harry Potter (Daniel Radcliffe) első nyári vakációja nem a legjobban sikerült. Nehezen boldogult túlzottan gondoskodó rokonaival, sőt még mintha legjobb barátai is elfeledték volna, mivel egyetlen levelére sem válaszoltak. Hirtelen azonban megjelenik szobájában Dobby, a házimanó, hogy figyelmeztesse Harryt, nagy veszély leselkedik rá a Hogwarts Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola falai között. A manó minden próbálkozása ellenére azonban az eltökélt Harry elkezdi a...
2024-12-23 14:30:00
Olaszországban törvény tiltja, hogy az örökbe adott gyerek megismerje biológiai szülei történetét, amíg be nem tölti a száz évet. Giovanni (30) egész életében az abszurd törvény ellen küzdött – most pedig új eszközt vet be a közvélemény megnyerésére.
2024-12-23 15:55:00
Nincs leírás.
2024-12-23 16:41:00
Talcott Garland, a jó nevű jogászprofesszor csendes élete fenekestül felfordul, amikor apja, Oliver Garland bíró szívrohamban meghal. Tal nővére azonban úgy véli, apjuk, aki a Legfelsőbb Bíróság megbukott fekete jelöltje, nem természetes halált halt.
2024-12-23 17:31:00
Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magához ragadhatja a hatalmat, felemelve a fantáziatestet öltött, elnyomott és elfelejtett fajokat. A Paranormális Kutató és Védelmi Iroda és az emberiség már...
2024-12-23 19:31:00
Vígjáték egy átlagos házaspárról, akik elérték azt a legendás kort az életben, amikor az emberek elkezdik átgondolni néhány meghozott és korábban jónak tűnő döntésüket. Vajon van még, amit meg lehet változtatni?
2024-12-23 21:42:00
Szédületes tempójú thriller két kétségbeesett fivérről, akik eltérítenek egy mentőautót, benne egy sebesült rendőrrel, miután bankrablási kísérletük csúnyán befuccsolt, és kockázatos menekülésbe kezdenek LA utcáin.
2024-12-23 23:56:00
A középiskolás Sadie-t és húgát, Sawyert nagyon megviseli édesanyjuk halála. A saját gyászával küzdő pszichoterapeuta apjuk nem tud kellően mellettük lenni. Egyik páciense után egy ijesztő lény jelenik meg otthonukban, akit csak a lányok látnak.
2024-12-24 01:36:00
Robert McCall maga mögött hagyva a rejtélyes múltját, gondtalanul élvezi az új, békés életét. Az egykori kommandós megrendezte a halálát, hogy visszavonulhasson. Találkozik azonban Terivel, a fiatal lánnyal, akit erőszakos orosz gengszterek terrorizálnak. McCall nem tudja tétlenül nézni mindezt, és újra aktivizálja magát, hogy segítsen neki. A különleges képességeit a rászorultak szolgálatába állítja, és a törvény helyett igazságot szolgáltat számukra. Ha nincs kihez...
2024-12-24 03:47:00
Vígjáték egy átlagos házaspárról, akik elérték azt a legendás kort az életben, amikor az emberek elkezdik átgondolni néhány meghozott és korábban jónak tűnő döntésüket. Vajon van még, amit meg lehet változtatni?
2024-12-24 06:00:00
Olaszországban törvény tiltja, hogy az örökbe adott gyerek megismerje biológiai szülei történetét, amíg be nem tölti a száz évet. Giovanni (30) egész életében az abszurd törvény ellen küzdött – most pedig új eszközt vet be a közvélemény megnyerésére.
2024-12-24 07:25:00
Garfield, a lasagne-imádó macska, aki utálja a hétfőt, de imád odabent lustálkodni, belecsöppen egy vad szabadtéri kalandba. Miután váratlanul találkozik rég nem látott apjával, az utcai macskával, Vic-kel, nagy téttel bíró rablásba keverednek.
2024-12-24 09:05:00
Harry Potter és barátai, Ron és Hermione harmadik tanévüket kezdik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában - a patinás falak között azonban szörnyű rémségek fogadják őket. Az iskola környékén ugyanis felbukkan egy veszedelmes szökött rab, és megérkeznek a legalább ugyanannyira félelmetes dementorok is, akiknek meg kellene védeniük a varázsló-növendékeket.
2024-12-24 11:25:00
Harry Potter visszatér a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, hogy folytassa a tanulmányait. Nem sejti, hogy élete legnehezebb kihívása vár rá. A tizennégy éves Harrynek akaratán kívül, és nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr ismét...
2024-12-24 14:00:00
Miután egész életükben ügyes rablásokat hoztak tető alá, végre elkapják a hírhedt állatbűnözők bandáját. A börtön elkerülése érdekében azonban meg kell javulniuk, de még soha senkinek nem ment ez ennyire rosszul, mint a Rosszfiúknak.
2024-12-24 15:40:00
Frank Verstraeten üzletember és számítógépes zseni nyit egy Zillion nevű éjszakai klubot, és együttműködésre lép egy pornókirállyal is. A csúcsra vezető úton azonban Frank ellenségeket szerez – mind a rendőrségen, mind a helyi maffián belül.
2024-12-24 17:55:00
Két középiskolás lány, PJ és Josie önvédelmi klubot alapítanak, amellyel a titkos céljuk az, hogy elveszítsék a szüzességüket a pompomlányokkal még az érettségi előtt. A klub egyre népszerűbbé válik és fennáll a veszélye, hogy bizarr tervük kiderül.
2024-12-24 19:30:00
Kate Carter, miután átélt egy pusztító tornádót, biztonságos keretek között már csak a képernyőkön tanulmányozza a viharmintákat. Amikor egy úttörő nyomkövető rendszer tesztelésére mégis újra terepre megy, több vihar metszéspontjában találja magát.
2024-12-24 21:30:00
Lee Gates egy pénzügyi tévéműsor vezetőjeként osztogatja a bennfentes információkon alapuló tanácsait. A sármos és lehengerlő tőzsdeguru lábai előtt hever a Wall Street és egész Amerika. Ám néha ő is tévedhet. Ennek issza meg a levét Kyle, aki emiatt minden pénzét elveszítette. Az elkeseredett férfi kétségbeesett lépésre szánja el magát, élő adásban túszul ejti a műsorvezetőt és a stúdió személyzetét. Azzal fenyegetőzik, ha a nap végére nem emelkedik a részvénye árfolyama,...
2024-12-24 23:10:00
Egy nemrégiben megözvegyült apa egy dél-afrikai vadrezervátumba utazik két tinédzser lányával, hogy együtt töltsenek némi időt anyjuk elvesztése után, ám rájuk támad egy veszélyes oroszlán és mindenáron el akarja őket ejteni.
2024-12-25 00:40:00
Bár a kisiskolásokat eltiltják az ocsmány szavakat használó filmtől, mégis megnézik, és élvezettel használják az ott tanult csúnya kifejezéseket, gesztusokat. A felháborodott szülők elhatározzák, hogy foglyul ejtik Terrence-et és Phillipet.
2024-12-25 02:00:00
Robert McCall, az egykori tengerészgyalogos, majd a Védelmi Ügynökség alkalmazottja visszavonult a harctól. Ám a múltjától nem menekülhet. A lelke nem hagyja nyugodni, ha igazságtalanságot, megvert vagy kizsákmányolt embereket lát. Ilyenkor újra és újra akcióba lép, nem érdekli kivel áll szemben. Amikor meggyilkolják az egyik régi barátját, egykori kollégáját, megint aktivizálja magát. Ahhoz azonban, hogy könyörtelen bosszúját beteljesítse, minden tudására és...
2024-12-25 04:00:00
Kate Carter, miután átélt egy pusztító tornádót, biztonságos keretek között már csak a képernyőkön tanulmányozza a viharmintákat. Amikor egy úttörő nyomkövető rendszer tesztelésére mégis újra terepre megy, több vihar metszéspontjában találja magát.
2024-12-25 06:00:00
Frank Verstraeten üzletember és számítógépes zseni nyit egy Zillion nevű éjszakai klubot, és együttműködésre lép egy pornókirállyal is. A csúcsra vezető úton azonban Frank ellenségeket szerez – mind a rendőrségen, mind a helyi maffián belül.
2024-12-25 08:15:00
Alex kedvenc ünnepe, a Valentin-nap vidám meglepetéseket és izgalmakat tartogat az egész csapat számára. Melman nagy meglepetést tervez Gloriának, Marty egy új barátot próbál lenyűgözni, és mindenki Julien király szerelmi bájitalára hajt.
2024-12-25 08:40:00
A kalandosra sikeredett nyári vakáció után Harry Potter visszatér Roxfortba. A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyat új tanár tanítja, akinek legfőbb feladata Dumbledore professzor és a diákok szemmel tartása. Miközben a diákok a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgára készülnek, az új oktatási rendeletek felbolygatják az iskola életét. Talán ezért éri őket váratlanul a sötét varázslat, amely ellenük fordul. Harry a barátai, Ron és Hermione sürgetésére maga veszi kezébe az ügyet:...
2024-12-25 10:55:00
A Voldemort visszatértén felbátorodott halálfalók nagy pusztítást végeznek a muglik és a varázslók világában. Roxfort többé már nem biztonságos. Harry megsejti, hogy a falak között lebegő árnyak a végső összecsapás előhírnökei. Dumbledore professzor igyekszik felkészíteni a fiút a közelgő csatára. Ebben fontos szerep vár az iskolába visszatérő Horatius Lumpsluckra, a tanár ugyanis birtokában van a titoknak, amellyel felvehetik a harcot a Sötét Nagyúr ellen. Eközben egyre...
2024-12-25 13:25:00
Annának és Thomasnak hiányzik valami: a szerelem. Súrlódások és az elköteleződés hiánya jellemzi a kapcsolatukat. De vajon túléli-e a szerelem, ha nem kötsz kompromisszumot a másikkal?
2024-12-25 15:15:00
Az elismert Downton Abbey sorozat filmes adaptációjának folytatásában a Crawley család nagy utazásra indul Dél-Franciaországba, hogy felfedje egy villa titkát, amelyet Grantham özvegy grófnője nemrégiben örökölt.
2024-12-25 17:20:00
Van Helsing, a legendás 19. századi szörnyvadász távoli és veszélyes vidékekre utazik, hogy legyőzze a gonoszt. Ebben a nagyszabású, sötét horrorkalandban olyan klasszikus gonoszokkal küzd meg, mint Drakula, Frankenstein szörnye és a Farkasember.
2024-12-25 19:30:00
Tudósok és kalandorok indulnak expedícióra katonai kísérettel a Csendes-óceán távoli, feltérképezetlen szigetére. A hírek szerint hatalmas titkot rejt az ősi, háborítatlan dzsungel. Itt él a majmok legendás királya, King Kong, az óriás gorilla. Alig érkeznek meg, máris szembekerülnek az óriással, és ezzel lőttek az expedíció eredeti terveinek. A felfedezésből fejvesztett menekülés lesz, túlélésért folytatott küzdelem, és úgy tűnik, nem sok remény van arra, hogy bárki élve...
2024-12-25 21:25:00
Egy nagy korkülönbséggel élő pár hírhedt kapcsolatáról szenzációként cikkeztek az újságok. Két évtizeddel később párkapcsolatuk szétesőben van, ekkor érkezik egy színész, aki filmet forgat róluk, és közben régi titkok bukkannak napvilágra.
2024-12-25 23:20:00
Amikor egy elvált házaspár összefut egymással egy cornwalli vidéki szállodában, meglepő módon feléled köztük az elveszett szerelem.
2024-12-26 00:40:00
Peter Pearce szülei 65 év után elváltak, neje 35 év után elhagyta, két fia, Mickey és Nick már a saját életét éli. Amikor Peter Tulumba repül Nick legénybúcsújára, ami balul sül el, kiderül, hogy nem ő az egyetlen Pearce-sarj, aki válságban van.
2024-12-26 02:15:00
Robert McCall egykor a kormány bérgyilkosa volt, most Dél-Olaszországban talált otthonra, ahol próbál megbékélni borzalmas múltjával. Amikor barátait sarokba szorítja a helyi maffia, védelmükre kel és szembeszáll a halálos fenyegetésekkel.
2024-12-26 04:05:00
Tudósok és kalandorok indulnak expedícióra katonai kísérettel a Csendes-óceán távoli, feltérképezetlen szigetére. A hírek szerint hatalmas titkot rejt az ősi, háborítatlan dzsungel. Itt él a majmok legendás királya, King Kong, az óriás gorilla. Alig érkeznek meg, máris szembekerülnek az óriással, és ezzel lőttek az expedíció eredeti terveinek. A felfedezésből fejvesztett menekülés lesz, túlélésért folytatott küzdelem, és úgy tűnik, nem sok remény van arra, hogy bárki élve...
2024-12-26 06:00:00
Az elismert Downton Abbey sorozat filmes adaptációjának folytatásában a Crawley család nagy utazásra indul Dél-Franciaországba, hogy felfedje egy villa titkát, amelyet Grantham özvegy grófnője nemrégiben örökölt.
2024-12-26 08:05:00
A hírhedt francia tolvaj, a Suttogó ellopta a hercegnő rubin ékkövét, és Csizmásnak jut a feladat, hogy visszaszerezze a drágakövet. Ám a kandúrnak előbb valahogy meg kell szelídítenie a Suttogó korábbi csatlósait, a három sátánfajzatot.
2024-12-26 08:20:00
Rossz idők járnak Harry Potterre és barátaira, elveszítették a legfőbb támaszukat, Dumbledore professzort. Így csak magukra számíthatnak a Voldemort elleni harcban. Voldemort a különös halálereklyék, a horcruxok után kutat. A legenda szerint a Bodzapálca, a Feltámadás Köve és a Láthatatlanná Tévő Köpeny birtokosa képes uralkodni a halál felett. Közben a legfőbb ellenségével, Harryvel is szeretne végezni. Ehhez első lépésként az uralma alá hajtja a Mágiaügyi Minisztériumot,...
2024-12-26 10:45:00
Harry és barátai megtudják, hogy az utolsó horcrux Roxfortban van. Aberforth segítségével bejutnak az iskolába, és figyelmeztetik a tanárokat Voldemort eljövetelére. A Főnix Rendjének és Dumbledore Seregének segítségével felveszik a harcot a halálfalók ellen. Harry később tanúja lesz annak, ahogy a Sötét Nagyúr leszámol Perselus Pitonnal, majd a Tiltott Rengetegben egyedül néz farkasszemet Voldemorttal. A Sötét Nagyúr az ostromlott Roxfortba viteti halottnak hitt...
2024-12-26 12:55:00
Don és DJ Doggy Dog útjai keresztezik egymást a Central Parkban, és együtt indulnak el egy kalandos utazásra New Yorkban.
2024-12-26 14:25:00
Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek. A kollégiumi szobából indult Facebook valóságos kommunikációs forradalmat hozott, és alapjaiban változtatta meg a világot, az emberi kapcsolatokat - és megváltoztatta az alkotóját is. Hat esztendővel és ötszázmillió ismerőssel később...
2024-12-26 16:25:00
Megrázó történet a londoni orosz maffiáról, melynek főhőse Anna, az ártatlan bába, aki akaratlanul is az illegális szexuális kereskedelem veszélyes hálójába kerül, miután egy gyermek születése során elhunyt fiatal anya kilétét firtatja.
2024-12-26 17:25:00
A nemrég diplomázott Jaime Reyes nagy reményekkel tér haza a jövőjét illetően, de hamar ráébred, hogy az otthona már nem olyan, mint ahogy elhagyta.
2024-12-26 19:30:00
Két tudós különös felfedezést tesz a Fülöp-szigeteki bányában, gigantikus, azonosítatlan lény nyomaira bukkannak. Eközben Joe Brody és felesége egy japán atomerőműben dolgozik, amelyet romba dönt egy hatalmas földrengés. Brody szerint azonban valami más áll az események hátterében. Tizenöt évvel később a férfi még mindig a tragédia okait kutatja. Kiderül, neki van igaza, a kormány eltitkolta az igazságot. Félelmetes szörnyetegről szólnak a hírek, amely ámokfutásba kezd,...
2024-12-26 21:30:00
Egy nő férje hosszú házasság után meghal. Özvegye képtelen elfogadni a veszteségét és már szinte feladta az életét, ám egy nap, amikor felbukkan egy kóbor kutya, a fejébe veszi, hogy az néhai férjének reinkarnációja.
2024-12-26 22:55:00
Három, különböző hátterű és habitusú amerikai nő radikális lépéseket tesznek valódi vágyaik feltárásáért és eléréséért, és közben küszködnek a rájuk nehezedő elvárásokkal. Egy írónő, aki saját veszteségét gyászolja, feljegyzi történetüket.
2024-12-26 23:45:00

2024-12-27 00:40:00
A világsikerű Az apáca folytatása Irene nővér történetét meséli el, aki újra szembeszáll a démoni Valak apácával.
2024-12-27 02:30:00
Két évvel azután, hogy elmenekült a családja elleni támadástól, Becky próbál új életet kezdeni egy idősebb nő, Elena házában. Ám amikor egy fasiszta csoport betör az otthonukba, Becky kénytelen visszatérni régi módszereihez, hogy megvédje magukat.
2024-12-27 03:55:00
Két tudós különös felfedezést tesz a Fülöp-szigeteki bányában, gigantikus, azonosítatlan lény nyomaira bukkannak. Eközben Joe Brody és felesége egy japán atomerőműben dolgozik, amelyet romba dönt egy hatalmas földrengés. Brody szerint azonban valami más áll az események hátterében. Tizenöt évvel később a férfi még mindig a tragédia okait kutatja. Kiderül, neki van igaza, a kormány eltitkolta az igazságot. Félelmetes szörnyetegről szólnak a hírek, amely ámokfutásba kezd,...
2024-12-27 06:00:00
Don és DJ Doggy Dog útjai keresztezik egymást a Central Parkban, és együtt indulnak el egy kalandos utazásra New Yorkban.
2024-12-27 07:25:00
Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek. A kollégiumi szobából indult Facebook valóságos kommunikációs forradalmat hozott, és alapjaiban változtatta meg a világot, az emberi kapcsolatokat - és megváltoztatta az alkotóját is. Hat esztendővel és ötszázmillió ismerőssel később...
2024-12-27 09:25:00
A nemrég diplomázott Jaime Reyes nagy reményekkel tér haza a jövőjét illetően, de hamar ráébred, hogy az otthona már nem olyan, mint ahogy elhagyta.
2024-12-27 11:30:00
A minden héten jelentkező magazinműsor a mozi álomvilágába, Hollywood kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Minden adásban három olyan nagyszabású, kasszasikernek ígérkező produkciót mutat be, amelyek hamarosan a mozikba kerülnek, és szerte a világon hódítanak. A magazinműsorban exkluzív felvételek láthatók a forgatásról, és mindent megtudhatunk a produkciókról, arról, hogy hogyan és ki készítette a filmet. A riportokat, bejárásokat a sztárokkal és a filmkészítőkkel készült...
2024-12-27 12:05:00
Anglia a XVII. században, Erzsébet királynő idején. Oxford grófja, aki a társadalmi helyzetéből kifolyólag nem engedheti meg magának, hogy nyíltan elmondja véleményét, drámák és komédiák sorai közé rejti üzenetét. Felbérel egy drámaírót.
2024-12-27 14:15:00
Egy ünnepelt popdíva a színpadon akarja kimondani a boldogító igent sztárvőlegényének, ám a férfiről az utolsó pillanatban kiderül csalfasága. A cserbenhagyott énekesnő akkor is férjhez megy: egy random idegenhez a tömegből.
2024-12-27 16:05:00
Colin Clark, a rendező Laurence Olivier munkatársa szoros viszonyt alakít ki Marilyn Monroe-val A herceg és a táncosnő forgatásán 1956-ban.
2024-12-27 17:45:00
Egy profi kalandversenyző utolsó esélyeként meggyőz egy szponzort, hogy támogassa csapatát. A tíz napos, 435 mérföldes extrém túra során hozzájuk szegődik egy kóbor kutya, aminek köszönhetően újradefiniálják a hűség, győzelem és barátság fogalmait.
2024-12-27 19:30:00
A Monarc kriptozoológiai ügynökség olyan lények kutatásával foglalkozik, amelyek legendák vagy szóbeszéd útján kerültek a köztudatba, de nincs bizonyíték a létezésükre. Ezúttal istenszerű szörnyetegekkel találkoznak, amelyek nemcsak hatalmasok és csodálatosak, de kegyetlenek és legyőzhetetlenek is. Amikor az ősi szuperfajok képviselői, Mothra, Rodan és a háromfejű Ghidorah új életre kelnek, az emberiség léte forog kockán. A szörnyetegekkel csak egy másik szörny, Godzilla...
2024-12-27 21:40:00
Egy gazdag londoni házaspár sebesen szeli át a marokkói sivatagot. Egy régi barátjuk pazar hétvégi bulijára igyekeznek, ám útközben történik egy tragikus baleset, ami megágyaz egy feszültséggel teli, kulturális különbségeken alapuló összecsapásnak.
2024-12-27 23:35:00
A zenész csak gitározni akar és továbbvinni a családi hagyományt, ám a gitárján túl az élete is veszélybe kerül, amikor a városba megérkezik egy drogbáró az embereivel, akik egy olyan gyilkost üldöznek, aki gitártokban hordja a fegyvereit.